1️⃣ 1985 októberében jelent meg az első száma, és 1990 decemberéig havonta olvashatták a város lakói.

2️⃣ Összesen 67 lapszám készült a 6 évfolyam alatt – minden évben volt egy összevont szám is.

3️⃣ Alcíme így szólt: „Berettyóújfalui szövetkezetek és üzemek lapja.” A lapban hat helyi üzem és szövetkezet szerepelt rendszeresen híreivel: a Dózsa, a Hajnal, a Búzakalász Tsz-ek, az Állami Gazdaság, az ÁFÉSZ, a Ruhaipari Szövetkezet, de időnként a Tejporgyár és az ELZETT is.

4️⃣ Napilap formátumban: A3-as méretben és 4 oldalon (összevont számoknál 8 oldalon) jelent meg.

5️⃣ A kiadást a debreceni Hajdú Lapkiadó Vállalat végezte, a nyomtatást az Alföldi Nyomda.

6️⃣ Állandó rovatai között szerepeltek kulturális hírek, rendszeresek voltak a Bihari Múzeum munkatársainak írásai, és az irodalomtörténeti rovat is – ez utóbbi főként Bakó Endre tollából.

7️⃣ Az újság ára kezdetben 1 Ft 30 filllér volt, 1990-ben 3 Ft-ba került.

8️⃣ Dombrovszky Ádám főszerkesztő 1989 elején búcsúzott, ezután a kiadó a városi tanács lett. A rendszerváltás után, 1990 közepétől először a fejléc alól, később az impresszumból is eltűnt A városi tanács lapja alcím.

9️⃣ 1989 májusától megjelentek benne az anyakönyvi hírek is: városi szülöttei, a házasságot kötők és az elhunytak nevei, ezt a rovatot később a Bihari Hírlap is átvette.

🔟 Az utolsó lapszám 1990 decemberében, a VI. évfolyam 12. számaként látott napvilágot.

Olvass bele az első lapszámba!

Tizenöt éve, 2010. augusztus 28-án történt, hogy a berettyóújfalui baptista imaház vályogtégla fala beomlott, ezután az 1927-ben felavatott épületet elbontották. A szomorú évforduló alkalmából felidézzük a helyi baptista gyülekezet és imaházuk történetét.

1877 – Lisztes András, az első helyi megtérő baptista hitre tér.

1879 tél – Az első bemerítés a Berettyóban, 13 új taggal.

1891 – A gyülekezet (35 fő) elhatározza az első imaház építését.

1891. december 13. – Felavatják a 110 férőhelyes első imaházat Kornya Mihály vezetésével.

1926 – A taglétszám eléri a 128 főt, új imaház építésébe kezdenek.

1927. június 22. – Átadják az új, 317 ülőhelyes imaházat Neumann főmérnök tervei alapján.

1939 – Elkészül a bemerítő medence.

1945 után – A háborús károk miatt felújítják a tornyot és a tetőt.

1981–1984 – Belső felújítás: új padok, világítás és parketta.

1991 – Bevezetik a központi fűtést

1999 – Az imaház helyi védettségű épület lesz.

2010. augusztus 28. – Az épület oldalfala és a tető beomlik → bontás.

2011. december 11. – Felavatják a ma is használt új baptista imaházat.

A baptista imaház 2008-ban és 2025-ben. (Fotó: Bogya Pál)

Felhasznált irodalom

Szatmári Csaba (összeáll.): A berettyóújfalui baptista gyülekezet 125 éves történelme. Berettyóújfalu, 2002

A sakkolimpia születésénél

101 évvel ezelőtt, 1924 nyarán a sportok fővárosává váló Párizs nemcsak a nyári olimpia izgalmától volt hangos, hanem egy különleges eseménytől is: itt rendezték meg az első nem hivatalos sakkolimpiát. Három évvel később, 1927-ben már hivatalos formában is megtartották ezt a nemzetközi megmérettetést Londonban – itt a magyar válogatott hatalmas bravúrt hajtott végre: aranyérmesek lettek!

A győztes csapat tagja volt egy kivételes ember is, akinek nevét egy év múlva egész Berettyóújfalu megismerhette: Böszörményi Nagy Géza a Trianon által megcsonkított Bihar újonnan felépült közkórházának első igazgatói székét foglalhatta el 1928-ban.

Kitüntetett hadiorvos

Böszörményi Nagy Géza 1892-ben született Sárospatakon. Orvosi diplomáját 1915-ben szerezte Budapesten, majd – alighogy ledoktorált – máris a fronton találta magát. Az első világháborúban hadiorvosként szolgált az orosz és olasz hadszíntereken, helytállását több kitüntetéssel is elismerték.

Berettyóújfalu első kórházigazgatója

1928. június 1-jén nevezték ki az akkor még épülő berettyóújfalui közkórház élére. Vezetése alatt az akkor 106 ágyas intézmény korszerű, 168 ágyas kórházzá fejlődött. Nagy érdeme, hogy a gazdasági világválság idején is sikerült stabilan működtetnie az intézményt. Böszörményi szerint a vidéki kórházi orvos nemcsak gyógyít, hanem példát is mutat – erkölcsben, elhivatottságban, emberségben egyaránt.

Biharvármegye közkórházának korabeli főépülete (belgyógyászat). Forrás: Berettyóújfalu Topotéka. Békési Imre tulajdona

Tudományos és közösségi tevékenysége

A tudományos is nagyot alkotott: több cikke jelent meg magyar és német szakfolyóiratokban, miközben a helyi közösség egészségügyi és szociális neveléséért is sokat tett. A testmozgást, a sportot is fontosnak tartotta – nem véletlen, hogy szívügyének tekintette a fizikai kultúra népszerűsítését vidéken is.

Dr. Böszörményi Nagy Géza beteget vizsgál a berettyóújfalui kórházban. Bihari Múzeum gyűjteménye

A sakktábla mellett

És persze ott volt a sakk: nemcsak Londonban, hanem az 1928-as hágai sakkolimpián is aranyérmes lett a magyar válogatottal. Ezután a hivatalos versenyzéstől visszavonult, de Berettyóújfaluban rendszeresen sakkozott barátaival – egyik partnere nem más volt, mint Nadányi Zoltán, a város jeles költője.

Új kihívások Kaposváron

Tíz év után, 1938-ban új kihívást kapott: kinevezték a kaposvári közkórház belgyógyász és igazgató főorvosává. Ott is folytatta elhivatott munkáját – gyógyított, fejlesztett, közösséget épített.

Öröksége

Böszörményi Nagy Géza emléke máig él Kaposváron: a Somogy Megyei Sakkszövetség 2006 óta minden évben megrendezi a tiszteletére elnevezett emlékversenyt, a városi sportcsarnok falán pedig 2008 óta emléktábla hirdeti egy kivételes ember örökségét.

A berettyóújfalui kórház pedig előadótermét nevezte el első kórházigazgatójáról.

 Dr. Böszörményi Nagy Géza emléktáblája a kaposvári sportcsarnok falán. A fényképet Dr. Böszörményi Nagy Géza, a kórházigazgató unokája bocsátotta a Bihari Múzeum rendelkezésére 2008-ban 

Sándor Mária 

Felhasznált irodalom

Mezei Milán – Szőke Richárd Rajmond: Sorsfordítók – Életrajzok Berettyóújfalu múltjából. Az ötlettől a megvalósulásig – a Bihari Múzeum időszaki kiállításának forgatókönyve. In: Török Péter (szerk.): A Bihari Múzeum Évkönyve XXIX. Berettyóújfalu, 2024. 37–74.

Berettyóújfalu egyik legikonikusabb épülete a római katolikus templom, amely idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját. Nemcsak lelki központ, hanem egyben építészeti és történelmi kincs is. Íme 13+1 különleges tény, amit talán te sem tudtál róla.

1. Egy nagyváradi sztárépítész tervezte

A templomot Sztarill Ferenc tervezte, aki Nagyvárad számos ikonikus épületét is jegyzi. Többek között az ő munkája az Astoria Szálló, amelynek földszintjén volt az  EMKE kávéház, Ady Endre törzshelye

2. Villámgyorsan felépült

Az alapkőletételre 1904. július 6-án került sor, és már egy évvel később, 1905. július 15-én be is fejezték az építést, 1905. november 19-én pedig megtörtént az ünnepélyes megáldás.

A berettyóújfalui római katolikus templom építése idején. Korabeli színezett képeslap. Adler Béla kiadása. Békési Imre tulajdona. Forrás: https://berettyoujfalu.topoteka.net

3. Előtte Szentmártonba jártak misére

A templom megépüléséig az újfalui katolikus hívek a szentmártoni templomot látogatták, mivel 1905-ig az ottani plébánia alá tartoztak.

4. Helyi téglából épült

A falak Berettyóújfaluban gyártott téglából készültek.

5. Templom, plébánia, iskola – egy stílusban

A templom két oldalán szimmetrikusan épült meg a plébánia és az iskola is. Utóbbiban 1906 szeptemberében indult el az oktatás.

A templom és a plébánia az 1910-es években. Korabeli képeslap, Adler és Társa kiadása. Békési Imre tulajdona. Forrás: https://berettyoujfalu.topoteka.net

6. Jézus Szíve a középpontban

A templom teljes neve Jézus Szíve római katolikus templom, főoltárán Jézus Szíve szobor áll.

7. Óra csak egy évvel később

A templom felavatáskor csak számlapok voltak a toronyban, az óraművet 1906 júliusára készítette el Mezey Dezső nagyváradi toronyórás – részben a hívek adományaiból.

8. Színes ablakok – szent királyokkal

A főoltár két oldalán lévő gyönyörű, színes üvegablakokon Szent István és Szent László tekint ránk.

A templom belseje az 1910-es években. Korabeli képeslap, Békési Imre tulajdona. Forrás: https://berettyoujfalu.topoteka.net

9. Orgona csak később érkezett

Eleinte csak egy harmónium szólt a karzaton. Az orgona megrendeléséhez szükséges összeget 1913-ra gyűjtötték össze, de 1918-ban a sípokat elrekvirálták.

10. A harangok hadba vonulnak

A jelenlegi három harang egyike sem az eredeti: az első világháborúban rekvirálták őket, a pótlásukra kapott harangokat pedig a második világháborúban olvasztották be. Ma egy 300, egy 170 és egy 85 kilós harang lakik a toronyban.

11. Villanyfény 1924 óta

A templom 1924-ben kapott elektromos világítást, a munkákat Bihar vármegyei adománygyűjtésekben befolyt összegből finanszírozták.

Mise a római katolikus templomban, 1930-as–40-es évek. Fotó: Ináncsi fényképész, Berettyóújfalu, Békési Imre tulajdona. Forrás: https://berettyoujfalu.topoteka.net

12. A háború súlyos nyomokat hagyott

A második világháború alatt komoly károkat szenvedett az épület. A torony ledőlt, az ablakok megrepedtek, a falakat találatok érték. A torony teljes helyreállítása csak 1966-ban fejeződött be.

Hetivásár a ledőlt tornyú templom előtt. Bihari Múzeum gyűjteménye

13. Egy „alpinista” pap

A leghosszabb ideig itt szolgáló plébános, Farkas András atya nemcsak lelki vezető volt: 1969 és 1971 között saját kezűleg újította fel a templomot néhány híve segítségével, beleértve a torony külső renoválását és az óraszerkezet javítását is.

13+1. A templom 100. születésnapja különleges ünneplést kapott

A berettyóújfalui katolikus templom 100. évfordulójára teljes körű felújításon esett át, kívül-belül megújult. Ezen kívül a Bihari Múzeum egy különleges időszaki kiállítást is rendezett, hogy méltó módon tisztelegjenek a templom története előtt.

Sándor Mária

 Részlet a Bihari Múzeum Százesztendős templom c. kiállításából

A római katolikus templom és az iskola épületéről 2008-ban és 2025-ben. Fotó: Bogya Pál

Felhasznált irodalom:

Demény Pál – Gombos Ferenc – Kocsis Csaba (szerk.): A százesztendős templom – A berettyóújfalui katolikus templom története. Berettyóújfalu, 2005. (Bihari Füzetek 25.)

A történelmi Bihar vármegye a középkortól kezdve az Alföld keleti peremének egyik legjelentősebb közigazgatási egysége volt, kiterjedtsége okán gyakran „Biharország” néven hivatkoztak rá. Székhelye, Nagyvárad, a Partium egyik legfontosabb kulturális és gazdasági központjaként működött, a 18–19. századra a magyar reformkori fejlődés egyik fő városa lett, és a dualizmus idején is kiemelkedő szerepe volt. Az I. világháborút lezáró folyamatok azonban soha el nem képzelt kihívások elé állították Bihart és az itt élő embereket.  

1918-ban a szélesebb közvélemény számára is világossá vált, hogy a „Nagy Háború” az antanthatalmak győzelmével fog véget érni. A világháborús vereség, a gazdasági összeomlás és a nemzetiségi feszültségek hatására az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, itthon az őszirózsás forradalom magával hozta a Magyar Köztársaság kikiáltását, 1918. október 31-én. A forradalom vezetői, Károlyi Mihállyal az élen, nem tudták stabilizálni az országot, ekképpen a szociáldemokraták és a kommunisták 1919. március 21-én szovjet mintára létrehozták a tanácskormányt. A munkástanács azonban Biharban az erős kommunista jelenlét ellenére sem bontakozhatott ki igazán, ugyanis a román királyi hadsereg a bolsevizmus megállítását zászlajára tűzve fokozatosan, keletről nyugatra haladva szállta meg az országot, vármegyénkben is 1919 áprilisától román közigazgatás lépett érvénybe. Közel egy év után, 1920. március 25-ére a megszállók visszavonultak a később elfogadott határok mögé, ami egyben előrevetítette a két ország közti új választóvonalat. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke tulajdonképp ezen állapotot, a történelmi Bihar vármegye megszűnését tette hivatalossá. 

A békeszerződés értelmében Bihar 582 132 fős lakosságának 75%-át, 10 609 négyzetkilométer területéből mintegy 7874 négyzetkilométert csatoltak a Román Királyság területéhez, a Berettyóújfalui, a Derecskei és a Sárréti járás érintetlenül maradt, azonban a Biharkeresztesi, az Érmihályfalvi, a Nagyszalontai, a Szalárdi, a Székelyhídi járások nem őrizhették meg teljes integritásukat, a Belényesi, a Béli, a Csékei, a Tenkei és a Vaskói járások pedig maradéktalanul a román félhez kerültek. Külön említést érdemel a megyeszékhely, Nagyvárad esete, amelyet nem érintett a „felszabadítás”, így vármegyénk nem csupán megcsonkítva, de központjától is elszakítva kényszerült tovább működni. „Csonka-Bihar” ugyanakkor közigazgatási struktúra nélkül maradt, ezért a kormány ideiglenesen Hajdú vármegye alispánjának hatásköre alá rendelte a területet. A döntés a gyakorlatban nem bizonyult életképesnek, ezért a belügyminisztérium április 6-án Balásházy Iván, korábbi vármegyei árvaszéki aljegyzőt nevezte ki ideiglenes bihari alispánná, ám ekkor már Berettyóújfaluból, az új székhelyről szerveződött a vármegye irányítása.

Bihar vármegye térképe (1912), amelyre a Barcsay Károly zsákai rektor-tanító ceruzával rajzolta be a trianoni határt (Bihari Múzeum gyűjteménye)

A korabeli közvélekedés teljes mértékben elutasította az I. világháborút lezáró békerendszer létjogosultságát, a magyar társadalom igazi sokként élte meg a lakosság- és területveszteséget, Berettyóújfaluban is ideiglenesnek gondolták a központi szerep betöltését. A Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett időszak alatt a békeszerződés felülvizsgálatának, újratárgyalásának az igénye, avagy az irredentizmus az állami kultúrpolitika részévé vált. A közéleti gondolkodás nem tudott elszakadni a Nagy-Magyarország ideájától, propagandisztikus jelszavak sokasága („Nem! Nem! Soha!”, „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, „Hiszek Magyarország feltámadásában”) született ebben a légkörben, melyek mögött jelentős társadalmi bázissal rendelkező szervezetek álltak. A helyi sajtó hasábjai mellett ünnepségek szavalói, köztéri emlékművek (például az országzászló) mellett a tárgyi kultúra által is közvetíthettek revíziós üzeneteket.

A Bihari Múzeum is őriz néhány ilyen tárgyat, melyek közül most kettőt mutatunk be.

Szódásüveg hazafias felirattal. Leltári szám: BM.III.a.78.13.

A szódásüveg Ungár Márton biharkeresztesi szikvízágyáros számára készült. A palack egyik oldalán zöld babérkoszorúban olvasható a "Nem, Nem, Soha" felirat piros-fehér-zöld színekben. Talpának átmérője 10 cm, magassága 23 cm. A szikvízgyártás hazánkban 1829-től van jelen és Trianon után a hasonló külsejű és üzenetű szódásüvegek igencsak elterjedtnek számítottnak.

Irredenta tábla. Leltári szám: III.b.90.124.6.

1920 után számos olyan szervezet jelent meg, amely az irrendentizmus és revizionizmus szellemében alakult. A főként kulturális és művelődési céllal működő egyletek általában valamilyen kiadói tevékenységet is űztek, így számos képeslap és plakát látott ekkor hasonló vizuális tartalommal napvilágot. A most bemutatott fémből készült emléktárgyat a Magyar Nemzeti Szövetség adta ki, szélessége 6 cm, magassága 8 cm.

Felhasznált irodalom:

Bagdi László: "A világ közepe" – Berettyóújfalu megyeszékhellyé alakulása 1920–1928. In: A Bihari Múzeum Évkönyve XXVI. Szerk. Sándor Mária. Berettyóújfalu, 2021. 7–52.

Tardy György: Berettyóújfalu keletkezése, története és fejlődése. Berettyóújfalu, 1937. A szöveget gondozta, jegyzetekkel ellátta, a bevezető tanulmányt írta: Mezei Milán – Szőke Richárd Rajmond – Török Péter. In: A Bihari Múzeum Évkönyve XXVIII. Szerk. Török Péter. Berettyóújfalu, 2023. 143–184.

1920 után, a trianoni békediktátum által elcsatolt történelmi megyeközpontból, Nagyváradról csonka Bihar székhelyére, Berettyóújfaluba költöztek át a vármegye tisztviselői. Feladataik ellátására kezdetben a községházában jelöltek ki helyiségeket. 1924-ben kezdtek hozzá a megyeháza építéséhez, és a következő évben fejezték be.

 A berettyóújfalui megyeháza az építése utáni években (képes levelezőlap, Zempléni Múzeum gyűjteménye)

1925. május 18-án került sor a berettyóújfalui vármegyeháza zárókőletételére. Május 21-én a következő sorok jelentek meg a csonka megye hetilapjában, a Bihar Népében:

„Hétfő délután ünnepies aktus ment végbe Csonka Bihar vármegye székházában: megtörtént a zárókőletétel. Ez alkalomból az alábbi jelmondatokat helyezték el:

Hősi ősök fészke Nagy-Biharország
Te sem kerülted el nemzeted sorsát,
Mikor vihar dúlt, letiportak sárba,
És így lett e ház is Csonka-Biharháza.”

Korabeli képeslap (Adler és Tsa, Berettyóújfalu kiadása. Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

A település főutcáján klasszicista stílusban elkészült épület homlokzatán a megye címere volt látható a következő felirattal: "CSONKA-BIHARVÁRMEGYE SZÉKHÁZA". Felavatására ünnepi közgyűlés keretében 1925. szeptember 16-án került sor.

A nagyterem számos rendezvénynek, megyegyűléseknek, báloknak volt helyszíne. A terem falán magyar történelmi témájú festmények, portrék kaptak helyet. 1927-ben került a falára Feszty Árpád Zsolt vezér eljegyzése c. monumentális festménye, amelyet a nagyváradi megyeháza számára készített a művész, és amelyet a párizsi döntőbíróság ítélt vissza Bihar megyének.  

Ebben az épületben tervezték elhelyezni a szintén Váradról áttelepült a levéltárat is, amelynek 1926. november 1-jétől Nadányi Zoltán volt a levéltárnoka.

90 éve, 1935. január 17-én Kosztolányi Dezső berettyóújfalui szerzői estjének is a megyeháza díszterme volt a helyszíne. (Az eseményről ITT írtunk.)

A második bécsi döntés következtében Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély, Bihar vármegye visszakapta történelmi székhelyét is, a megyei tisztviselők is visszaköltöztek Váradra.

A vármegyei apparátus lovas kocsival költözik vissza Nagyváradra, 1940.
(Dr. Barcsay László felvétele, a Bihari Múzeum gyűjteménye)

A második világháború után visszaálltak a trianoni határok, az épület a járási hivatalnak adott otthont. A járási funkció megszűnése (1984. január 1.) után számos szervezet költözött az épületbe.

Járási hivatal a Kossuth u. 6. szám alatt. (Bihari Múzeum gyűjteménye)

2011-ben Berettyóújfalu Város Önkormányzata felújíttatta az épületet, timpanonjába visszahelyezték a Kurucz Imre helyi szobrászművész által rekonstruált Bihar-címert. A dísztermet a megye-újjáépítő alispánról, Fráter Lászlóról nevezték el. Sajnos, arról nem tudunk, hogy a felújítás során rábukkantak-e a hetilapban 1925-ben közölt versikére…

Az egykori megyeháza napjainkban. (Fotó: Bogya Pál)

Napjainkban ismét a járási hivatal működik csonka Bihar egykori székházában, 2015-ben az új építésű szárnyban kormányablak nyílt.

Sándor Mária

Felhasznált irodalom

Sándor Mária–Török Péter: Adatok Berettyóújfalu két világháború közötti infrastrukturális fejlődéséhez. In: Bihar vármegye a múló időben. Fejezetek történetéből, népéletéből. – Comitatul Bihor in timpul trecator. Szerk. Varjasi Imre. Debrecen, 2011. 53–74.

Bihar Népe, Bihar c. hetilap számai

fa főnév (többes száma: fák)

1. Növénytani értelemben: Több évig élő, fás szárú növény, amelynek törzse van, és rendszerint koronát alkotó ágakra és levelekre tagolódik. Leggyakrabban magassága eléri vagy meghaladja a 3 métert.
    Példa: A tölgy az egyik legelterjedtebb lombhullató fa Európában.
   
   
2. Anyagként: A fás szárú növények törzséből vagy ágaiból származó szilárd anyag, amelyet számos iparágban (építőipar, bútoripar, papírgyártás stb.) használnak.
    Példa: Az asztal tölgyfából készült.
   
   
3. Átvitt értelemben: Valaminek az eredete, alapja vagy forrása. (Ritkább használat.)
    Példa: A tudás fájáról szakított gyümölcs.

Már a szótári bejegyzés is többféle értelmezést társít a fa fogalmához, és a jelentések csak sokasodnak minél több embert kérdezünk meg:

Neked mit jelentenek a fák?

Árnyékot és menedéket adnak a forrongó nyári kánikulában, majd bosszantóan sok seprendő levéllel borítanak mindent, amikor egyébként is rövidek már a nappalok és olyan szürkék. Tövükben állva eltörpülünk és egészen paránynak, sebezhetőnek érezzük magunkat, miközben ők bízva a fizika törvényeiben és a biológia könyörtelen hatékonyságában évtizedekig hajlonganak a nyári zivatarokat megelőző szélviharban. Ki-ki vérmérsékletének megfelelően felháborodva vagy épp szomorúan konstatálja, ha egy-egy példány felbukik a gépezetbe került farontó gomba miatt, de azt a másikat ott egy kicsit még feljebb kellene nyírni, végtére is már alig lehet alatta elsétálni.

És nem szabad elfelejteni azokat a renitens óriásokat, akik nem hajlandók gyökeret ereszteni a múlt eltemetett romjaiba, inkább a felszín alatt terelgetik gyökereiket a friss puha talaj felé könnyed ágrándítással legyintve a közbe eső járda megrongálására. Közben pedig olyan jó érzés meggyónni leghőbb vágyunkat: még legalább kettőt, pont ilyen nagyot csak ültetnénk melléje.

Hogy ki fogja locsolni? Egyre nehezebb meggyőződéssel az égi áldásra bízni sorsukat, de hát a fákat mindenki szereti és olyan sokan vagyunk a fa pedig olyan kevés.  Biztos lesz mindig, aki borít egy vödörnyit rájuk, ha mégis szükség lesz rá! De most idén tavasszal jó ültetni, annyira sok eső volt. Nem lesz gond…

És persze gyönyörűek! Főleg tavasszal, a tél lassú hideg estéi után a tempósan zöldülő téren, amikor szerda reggelre hirtelen mindenhol színek, illatok!

És itt vannak mindig, mindenhol! Csak meg kell látni őket…

Nagy Attila

A régi Sárrét falvainak lakóinak fő megélhetését a vizes élőhely gazdag növény- és állatvilága biztosította. (A réti méhészkedésről már írtunk ITT.) A táj kiváló tollú kutatójának, Szűcs Sándornak az írásából idézünk újabb részleteket, ezúttal az ősi foglalkozás, a pásztorkodás sárréti változatáról.

Réti pásztorkodás

A régi híres Sárrét rideg – vagy másként szilaj – pásztorkodása volt ez.

Az állattenyésztés alapját adó szilaj gulyát réti gulyának, a húsáért, gyapjáért tartott nagy juhnyájat réti nyájnak, a kondát réti kondának, ezek őrízőit pediglen réti pásztoroknak hívták, mert jószágnak, pásztornak egyaránt a rét volt az otthona. Sem a gulyát, sem a juhnyájat és a kondát szét soha nem verték, telelni is a rétben teleltek. Ott jöttek a világra, ott nőttek fel, ott is pusztultak el, ha vásárra, vágóhídra nem kerültek, úgy tenyésztek, mint a szabad természet, emberi beavatkozás nélkül. Valósággal félvad állatok voltak.

Terelni sem lehetett, de meg nem is kellett őket, maguktól indultak és maguktól tértek vissza az állásra A pásztorok inkább csak a tolvajoktól, ragadozó állatoktól őrizték őket, arra ügyeltek, hogy egyik-másik el ne bitangoljon a többitől, meg akkor állottak elébük, ha netalán a rét veszedelmes helyei, a süppedő lápok, a dágványok, és hínáros vizek felé vették az útjukat.

A villás szarvú fehér marha csak vágóhídra való volt. (…) a megvásárolt rideg marhát a gulyáról hajtották el. A terelés fortélyát nagyszerűen értő s a tolvajok ellen felfegyverzett marcona hajtók, hajtsárok hatalmas gulyákat hajtottak vízen, sáron, messzeségen át Bécs, München, Nürnberg és más német városok vágóhídjai felé. A sertesörényű, veres réti disznót is onnan ölték, a kondáról.

Réti gulya az álláson. Előtérben balról farkasverem keresztmetszete, jobbról madárfogó hurok. (Bély János rajza)

(...)

A réti juhászok inkább a rétaljban, a rétszéli szikeseken legeltettek. Szabadon kószálhattak a nyájjal, mert a rétben bizonytalanok voltak a községek határai, de még nem is lett abból semmi baj, ha egyikről átmentek a másikra. A bajomi, udvari, bárándi és sápi juhászok pl. a Hortobágyra is eljártak.

(…) A pásztorok kerek nádkunyhója ott állott a karám mellett. Akkora volt, hogy a számadó két-három bojtárával kényelmesen ellakhatott benne. Körül a fal mentén nádkévékből és gúnyából fekhelyet vetettek maguknak. Középen égett a tűz, főztek, melegedtek nála és világításra is ez szolgált. Hogy a kunyhó lobot ne vessen, belől betapasztották. A füst a csúcson vágott kerek lyukon szállt el. Ha nem égett a tűz, hamar kihűlt a kunyhó, ha pedig égett, olyan meleg volt benn, hogy levetkezve meg félig mezítelenül tanyázgattak a vackon és az ülőhelyül bevitt zsombékokon. Ha kis időre kinéztek, csak a bundát kavarintották a vállukra. (…)

A kondának télen sem kellett szárnyékot építeni. Azon a mocsári szárazulaton, ahova megszokásból mindenkor hálni járt, hatalmas bányát dúrt magának, olyat, hogy ki se látszott belőle. Mikor pedig közeledett a téli hideg, a disznók előre megérezték ezt s szájukban hordták-vitték a nádcsörmőt, füvet, szemetet és jól befészkelték magukat gödreikbe. (..) A kondások a bánya mellé vermet csináltak és abba húzódtak be télszakán. Olyan volt ez a verem, mint a gulyások kunyhója, csak a földbe volt mélyesztve. Hópustolás ellen nádfalat ültettek elébe s az ajtaját is nádból kötötték.

A szállások, vagy telelők életébe leginkább a farkasok támadásai hoztak mozgalmasságot. Különösen a gulyások és a juhászok vesződtek velük legtöbbet. A kiéhezett ordasok a korán leszálló estével már ott ólálkodtak a karámok körül s a porong hajlásában leselkedtek.

Leselkedő réti vagy nádi farkas (más néven: toportyán) a Bihari Múzeum állandó kiállításában (Fotó: Halics Szofi)

A pásztorok felváltva őrködtek; míg a többi bojtár a kunyhóban tanyázgatott, vagy éberen aludt, addig a soros összefogva magán a nagy bundát, kinn strázsált a csikorgó éjszakában. Meg-megkerülte a karámot és táplálta a lobogó nagy nádtüzet, ennek enyhében melegedvén s evvel tartva vissza a veresfülűeket. Körötte járkáltak a hatalmas fehér komondorok, melyek farkasfogásra voltak betanítva. Nyakukon hosszú szegekkel átvert, szíjból való, vagy hegyes vaskapcsokból összeállított örvet viseltek; ez védte torkukat a farkas harapása ellen. A komondorok viselkedéséből már előre adóztatás, nem vették azt olyan gyanította a pásztor, ha a farkasok támadásra készültek. Ilyenkor csak füttyentett és a kutyák iramodtak a vadakra, az előugráló bojtárlegények pedig fokoshoz, meg görcsös botjaikhoz kaptak.

 Több farkast kinyújtóztattak egy-egy ilyen alkalommal. Ha azonban nem győzték ellátni őket, akkor betörtek azok a karámba és a megriadt állatok közt borzasztó pocsékolást vittek véghez. (…) Mikor aztán a pásztorok két-három farkasnak lerántották a bundáját és véres testét kihajították a hóra, a varjaknak, a többiek néhány napig elkerülték a szállás tájékát. (…)

(..)

Az igazi pásztor akkor sem költözködött be a faluba, amikor a gulya a nyáj mellől már kiöregedett. Csak a rétben érezte jól magát, felcsapott tehát pákásznak.

Szűcs Sándor: Néprajzi vonatkozások Bihar vármegyében
(Megjelent: Bihar vármegye. Szerk. Nadányi Zoltán. Budapest, 1938. 164–245.)
A részleteket válogatta: Sándor Mária

A 70 esztendeje elhunyt Nadányi Zoltán író, költő, újságíró nevét ma Berettyóújfaluban művelődési ház viseli. (Életéről ITT olvashatnak összefoglalót.) Másfél év híján száz esztendeje történt, hogy a költő – nagyváradi, majd fővárosi, később bakonszegi lakhelyéről – Újfaluba költözött, és közel másfél évtizedet töltött településünkön. 1926. november 1-jén nevezték ki Csonka Bihar vármegye levéltárosának, és a következő évben induló Bihar című hetilap főmunkatársa lett.

A Bihar c. hetilap első számának fejléce Nadányi Zoltán nevével
(A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának gyűjteménye)

1920 után, a trianoni békediktátum következtében Magyarország területének kétharmada került a szomszédos államokhoz, a történeti Bihar vármegye háromnegyed részét – a történelmi megyeszékhellyel, Nagyváraddal együtt – a Román Királysághoz csatolták. A Magyarországon maradt Csonka Bihar székhelyévé az akkor még  nagyközség rangú Berettyóújfalut nevezték ki. (Ez a státusza meg is maradt Trianon után még közel hatvan évig.) Településünkön a két világháború között nagyarányú infrastrukturális fejlesztések indultak: ekkor épült a laktanya, a vármegyeháza, a leventeház, a Nagyváradról tömegesen áttelepülő tisztviselőknek lakónegyed, új épületet kapott a posta.

Az akkoriban itt lakó, korábban nagyvárosi életet élő Nadányi pontosan érzékelte ezt a kettősséget, amit a korszak Berettyóújfaluja képviselt, és versében – nagyon találóan – faluvárosnak nevezte Újfalut.

Nadányi Zoltán elsősorban a szerelmi költészetéről ismert, pedig korábban is publikált más témában. Az Ezüstkert című kötetében (1931) azonban a Faluváros verse mellett egy csokorban még tíz gúnyoros alkotás jelent meg, ciklusának Piripócs címet adta. A szatírák többségének főszereplője egy-egy személy, akiknek különc tulajdonságait, jellemvonásait a költő karikatúraszerűen ábrázolja. A modellek többsége Berettyóújfaluban élő ember voltak, a helyiek még fél évszázad múltán is név szerint be tudták azonosítani őket, pl. Őméltósága = Fráter László alispán, Eladó lány = Gazdig doktor úr lánya stb.… (A további versszereplőkről később önálló blogbejegyzsét tervezünk  – A szerk.). Márpedig, ha a Piripócs-ciklus szereplői újfaluiak, akkor nem lehet kétségünk afelől, hogy Piripócs melyik települést jelöli.

A Piripócs szót nem Nadányi alkotta, a kifejezést jelentéktelen helyre használták, tréfás, lekicsinylő szándékkal. Mindezek fényében el tudjuk képzelni, milyen fogadtatása volt az újfaluiak körében a szatíráknak, pedig Nadányi ekkor még bevezetővel is ellátta versciklusát:

Bocsáss meg, Piripócs. Szeretlek.
Könnyeimből támadt a só,
amellyel marlak. De szeretlek.
Fájón fonódik ez a szó
gúnyképeim köré, keretnek.

Mi, mai berettyóújfaluiak talán már jobban megértjük a költő nézőpontját, kicsit más szemmel olvassuk szatíráit, és büszkék lehetünk arra, hogy Nadányi Zoltán szülő-/lakóhelyünket és egykori lakóit több versben is megénekelte.

Sándor Mária

Felhasznált irodalom:

Bakó Endre: Emlékkönyv Nadányi Zoltán születésének századik évfordulóján. Bakonszeg, 1992.

Bakó Endre: Nadányi Zoltán világa. Debrecen, 2009.

A Konyári Sóstófürdő állomáson ma is megáll a Debrecenből Nagykerekibe tartó vonat. Omlott vakolatú, roskatag állomásépület látványa tárul az (át)utazó szeme elé – nehéz elhinni, hogy 100 éve az egész országból tömegével szálltak le itt a vonatról a fürdővendégek. Sőt, a vasútvonal 1911-es megnyitása előtt szekerekkel, lovas kocsikkal érkeztek ide a gyógyulni vágyók: nem csak a környék lakossága, hanem városi polgárok sokasága is, már az 1850-es évektől kezdve. 

Konyári Sóstó látképe (A Bihari Múzeum gyűjteménye)

Konyár határában egykor több kisebb tó terült el, a legnagyobbat Sóstónak nevezték, lúgos vize miatt. (A tavat sokáig szappanfőzéshez szükséges sziksó kitermelésére hasznosították.)

Valószínű, hogy már a 18. században is fürödhettek a Sóstó vizében, mert a 19. század első harmadában már egyszerű fürdőépületekről is beszámolnak a kortársak, többek között a vegyész tudós Irinyi János is. Ebben az időben a Tihanyi család volt a tulajdonos, akik rendszeresen haszonbérbe adták a területet.

A bérlők folyamatosan fejlesztettek, 1850-ben már 12, pár évvel később 30 vendégszobával működött a fürdő. Megnyitotta kapuit egy vendéglő is, a tó körül parkosított sétányokon andaloghattak a vendégek.

A fürdőszezon május elejétől szeptember végéig tartott. A hideg tó vizét melegítették, fürdőházakban kádakban lehetett idénybe venni a gyógyvizet, mely sótartalma miatt különböző betegségek kezelésére alkalmas volt (lásd újsághirdetés).

A Konyári Sóstófürdő alaprajza 1861-ben (a már felépült és az abban az időben még csak tervezett épületekkel és sétányokkal) Vasárnapi Újság, 1861.

Az 1860-as évektől kezdődően rendszeresen tartottak táncmulatságokat, minden nyári fürdőidényben megrendezték például az Anna-bált. Kellemes társasági élet folyt itt, különböző egyesületek, szervezetek is tartották itt összejöveteleiket, Berettyóújfalui vagy debreceni zenészek húzták a talpalávalót.

 Konyári Sóstófürdő parkja a két világháború között (A Bihari Múzeum gyűjteménye)

A 19. század utolsó harmadában először időnként kijáró, később helyben lakó fürdőorvos is növelte a szolgáltatás színvonalát. Vasútállomás is létesült a közelében (Hosszúpályiban), így már könnyebben meg tudták közelíteni a távolabbi vidékekről egyre nagyobb számban érkező fürdővendégek.

 Újsághirdetés 1929-ből (Bihar c. hetilap)

A két világháború közötti időszak a fürdő működésének utolsó fényes korszaka, Horváth András nevéhez fűződik. Az épületeket modernizálták, szépítették a parkokat, medencét és teniszpályát építettek.

 Konyári Sóstófürdő parkja a két világháború között (A Bihari Múzeum gyűjteménye)

A konyári sóstófürdő története 1942-ben záródott le végérvényesen miután a tulajdonos, Horváth András elhunyt. Özvegye nem kívánta tovább üzemeltetni a fürdőt. A korábbi bérlő megvette volna az egész komplexumot, ám az özvegy alacsonynak találta a kínált összeget. Az épületeket lebontották, a berendezési tárgyakat értékesítették, a park fáit kivágatták. (Állítólag özvegy Horváthné megbánta döntését, mert így még kevesebb pénzhez jutott.) Ha az asszony nem így döntött volna, akkor talán ma nem múlt időben beszélnénk az egykor víg muzsikától hangos Konyári Sóstófürdőről.

Sándor Mária

Konyári Sóstófürdő bejárata a két világháború között (A Bihari Múzeum gyűjteménye)

Felhasznált irodalom

Magyari Márta: A Konyári Sóstófürdő története. In: Konyár falukönyve. Szerk. Ujváry Zoltán. Debrecen, 2002. 667–690.

Magyari Márta: A Konyári Sóstófürdő története. In: Fejértótól Messzelátó-Sóstóig. Szerk. Horváth László. Hosszúpályi, 2008. 34–53.

Magyari Márta: A szíksó sepréstől a népfürdőig. A konyári Sóstófürdő története. In: A Hajdú-Bihari Megyei Levéltár Évkönyve XXXVII. Szerk. Brigovácz László – Szendiné Orvos Erzsébet – Szikla Gergő. Debrecen, 2021. 149–161.

Szálkai Tamás: Adatok a konyári Sóstó fürdő történetéhez. Új Nézőpont 4. (2017) 3. 93–100.