A történelmi Bihar vármegye a középkortól kezdve az Alföld keleti peremének egyik legjelentősebb közigazgatási egysége volt, kiterjedtsége okán gyakran „Biharország” néven hivatkoztak rá. Székhelye, Nagyvárad, a Partium egyik legfontosabb kulturális és gazdasági központjaként működött, a 18–19. századra a magyar reformkori fejlődés egyik fő városa lett, és a dualizmus idején is kiemelkedő szerepe volt. Az I. világháborút lezáró folyamatok azonban soha el nem képzelt kihívások elé állították Bihart és az itt élő embereket.  

1918-ban a szélesebb közvélemény számára is világossá vált, hogy a „Nagy Háború” az antanthatalmak győzelmével fog véget érni. A világháborús vereség, a gazdasági összeomlás és a nemzetiségi feszültségek hatására az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, itthon az őszirózsás forradalom magával hozta a Magyar Köztársaság kikiáltását, 1918. október 31-én. A forradalom vezetői, Károlyi Mihállyal az élen, nem tudták stabilizálni az országot, ekképpen a szociáldemokraták és a kommunisták 1919. március 21-én szovjet mintára létrehozták a tanácskormányt. A munkástanács azonban Biharban az erős kommunista jelenlét ellenére sem bontakozhatott ki igazán, ugyanis a román királyi hadsereg a bolsevizmus megállítását zászlajára tűzve fokozatosan, keletről nyugatra haladva szállta meg az országot, vármegyénkben is 1919 áprilisától román közigazgatás lépett érvénybe. Közel egy év után, 1920. március 25-ére a megszállók visszavonultak a később elfogadott határok mögé, ami egyben előrevetítette a két ország közti új választóvonalat. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke tulajdonképp ezen állapotot, a történelmi Bihar vármegye megszűnését tette hivatalossá. 

A békeszerződés értelmében Bihar 582 132 fős lakosságának 75%-át, 10 609 négyzetkilométer területéből mintegy 7874 négyzetkilométert csatoltak a Román Királyság területéhez, a Berettyóújfalui, a Derecskei és a Sárréti járás érintetlenül maradt, azonban a Biharkeresztesi, az Érmihályfalvi, a Nagyszalontai, a Szalárdi, a Székelyhídi járások nem őrizhették meg teljes integritásukat, a Belényesi, a Béli, a Csékei, a Tenkei és a Vaskói járások pedig maradéktalanul a román félhez kerültek. Külön említést érdemel a megyeszékhely, Nagyvárad esete, amelyet nem érintett a „felszabadítás”, így vármegyénk nem csupán megcsonkítva, de központjától is elszakítva kényszerült tovább működni. „Csonka-Bihar” ugyanakkor közigazgatási struktúra nélkül maradt, ezért a kormány ideiglenesen Hajdú vármegye alispánjának hatásköre alá rendelte a területet. A döntés a gyakorlatban nem bizonyult életképesnek, ezért a belügyminisztérium április 6-án Balásházy Iván, korábbi vármegyei árvaszéki aljegyzőt nevezte ki ideiglenes bihari alispánná, ám ekkor már Berettyóújfaluból, az új székhelyről szerveződött a vármegye irányítása.

Bihar vármegye térképe (1912), amelyre a Barcsay Károly zsákai rektor-tanító ceruzával rajzolta be a trianoni határt (Bihari Múzeum gyűjteménye)

A korabeli közvélekedés teljes mértékben elutasította az I. világháborút lezáró békerendszer létjogosultságát, a magyar társadalom igazi sokként élte meg a lakosság- és területveszteséget, Berettyóújfaluban is ideiglenesnek gondolták a központi szerep betöltését. A Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett időszak alatt a békeszerződés felülvizsgálatának, újratárgyalásának az igénye, avagy az irredentizmus az állami kultúrpolitika részévé vált. A közéleti gondolkodás nem tudott elszakadni a Nagy-Magyarország ideájától, propagandisztikus jelszavak sokasága („Nem! Nem! Soha!”, „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, „Hiszek Magyarország feltámadásában”) született ebben a légkörben, melyek mögött jelentős társadalmi bázissal rendelkező szervezetek álltak. A helyi sajtó hasábjai mellett ünnepségek szavalói, köztéri emlékművek (például az országzászló) mellett a tárgyi kultúra által is közvetíthettek revíziós üzeneteket.

A Bihari Múzeum is őriz néhány ilyen tárgyat, melyek közül most kettőt mutatunk be.

Szódásüveg hazafias felirattal. Leltári szám: BM.III.a.78.13.

A szódásüveg Ungár Márton biharkeresztesi szikvízágyáros számára készült. A palack egyik oldalán zöld babérkoszorúban olvasható a "Nem, Nem, Soha" felirat piros-fehér-zöld színekben. Talpának átmérője 10 cm, magassága 23 cm. A szikvízgyártás hazánkban 1829-től van jelen és Trianon után a hasonló külsejű és üzenetű szódásüvegek igencsak elterjedtnek számítottnak.

Irredenta tábla. Leltári szám: III.b.90.124.6.

1920 után számos olyan szervezet jelent meg, amely az irrendentizmus és revizionizmus szellemében alakult. A főként kulturális és művelődési céllal működő egyletek általában valamilyen kiadói tevékenységet is űztek, így számos képeslap és plakát látott ekkor hasonló vizuális tartalommal napvilágot. A most bemutatott fémből készült emléktárgyat a Magyar Nemzeti Szövetség adta ki, szélessége 6 cm, magassága 8 cm.

Felhasznált irodalom:

Bagdi László: "A világ közepe" – Berettyóújfalu megyeszékhellyé alakulása 1920–1928. In: A Bihari Múzeum Évkönyve XXVI. Szerk. Sándor Mária. Berettyóújfalu, 2021. 7–52.

Tardy György: Berettyóújfalu keletkezése, története és fejlődése. Berettyóújfalu, 1937. A szöveget gondozta, jegyzetekkel ellátta, a bevezető tanulmányt írta: Mezei Milán – Szőke Richárd Rajmond – Török Péter. In: A Bihari Múzeum Évkönyve XXVIII. Szerk. Török Péter. Berettyóújfalu, 2023. 143–184.