Legújabb kori történelmünkben és a nemzeti emlékezetben mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848. március 15. megünneplése, bár voltak olyan korszakok – például a neoabszolutizmus idején és az 1950-es években – amikor csak titokban lehetett ápolni 1848–49 kultuszát. 1991-ben az Országgyűlés hivatalosan is nemzeti/állami ünneppé nyilvánította az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napját, március 15-ét. Ezen a napon a márciusi ifjak békés pesti forradalmára (12 pont, Nemzeti dal), az első felelős magyar kormány születésére, az áprilisi törvényekre és a szabadságharc nagy csatáira emlékezzünk. De vajon mi történt ez idő tájt Biharban, s szűkebb pártiánkban Berettyóújfaluban? Mi mire emlékezzünk...?

A református és a római katolikus anyakönyvek tanúsága szerint hangos lakodalmi „dínomdánomra” ébredt 1848. március 15-én Berettyóújfalu lakossága. Aznap 10 pár kötött házasságot, 10 vőlegény és 10 menyecske mondta ki a boldogító „igent” a református templomban: úgymint Tóth Mihály és a furtai Herczeg Mária, Tóth Péter és Bak Judit, a herpályi Szűcs János és Olasz Sára, Szántó Ferenc és nemes Czirják Zsuzsanna, György András és Török Mária, Balogh András és Király Erzsébet, Szabó M. Sándor és Nagy Julianna, Ökrös Sándor és Nagy Rebeka, özvegy Török Ferenc és Szabó Erzsébet, Kis András és Tóth Zsuzsanna. Míg a falu egy része ünnepelte az újdonsült mátkapárokat, addig Ökrös Péter szívére és házára mély gyász borult. 1848. március 14-én szülés után fellépő „dagadozás” következtében váratlanul elhunyt a ház mindössze 32 éves asszonya, Ökrös Péterné Szabó Rebeka. Újabb csapásként érte a bánatos rokonságot, hogy a temetés napján, március 15-én meghalt az újszülött csecsemő, a kis Ökrös Rebeka is. Ugyanakkor a Fényes portán már lázasan készülődtek a katolikus keresztelőre (március 18.), hiszen március 14-én megszületett dengelengi, érendrédi és csokalyi Fényes Lajos (1790–1860) földbirtokos unokája, Fényes Menyhért (1821–1871) és noszticzi Thurzó Irén lánya, Fényes Irma (1848–1896). Úgy tűnik, hogy a mulató és gyászoló, jó berettyóújfalui nép vajmi keveset tudott a március 15-én zajlott pesti eseményekről; a történtekről csak később, a korabeli újságokból és „híresztelésekből” szereztek tudomást.

Az idő előrehaladtával a poros, csendes mezőváros lakói is mozgolódni kezdtek… A „nemzeti őrsereg” felállítását már a márciusi ifjak 12 pontja követelte, azonban a nemzetőrség megszervezéséről az áprilisi törvények XXII. törvénycikkének 1. paragrafusa rendelkezett: „minden városokban és rendezett tanácsú falvakban élő 20 és 50 év közötti egészségileg alkalmas férfi köteles a nemzetőrségbe belépni, aki 200 pengő forint értékű házzal vagy földdel, esetleg féltelekkel bír, vagy legalább 100 pengő forint évi jövedelemmel rendelkezett”. A törvény által előírt kötelezetteken kívül önkéntes személyek is beléphettek a szerveződő nemzetőrségbe, sőt az őrsereg maga dönthetett arról, hogy gyalogos, vagy lovas szolgálatot kívánnak ellátni, illetve maguk választhatták meg tisztjeiket is.

Azonban az 1848 májusában elkezdett nemzetőrösszeírás nem ment zökkenőmentesen; nevesen Berettyóújfalu polgárai, nemzetőrei és elöljárói 1848. július 16-án folyamodványt nyújtottak be Bihar vármegye választmányához, amelyben többek között a következő panasszal éltek: először is sérelmezték, hogy a törvény által nemzetőrségre kötelezettek tekintélyes része semmiféle katonai képesítéssel nem rendelkezett, kezükben fegyvert sohasem fogott, márpedig nem várható el a néptől, hogy „egy bottal álljon ki töltött puska ellenébe a golyó felfogására”; másodsorban kérvényezték, hogy egy küldöttség által magyaráztasson meg a népnek a törvény, mivel a törvény által előírt feltételekkel szemben Berettyóújfalu közrendű polgárai egyetlen egy tagja sem rendelkezett féltelekkel, mégis nevüket a létszámnövelés érdekében rögzítették a nemzetőrlistán (ez roppant érdekes, főként ha figyelembe vesszük, hogy a panaszkodók főérve éppen az volt, hogy a 948 háztelekkel bíró Berettyóújfaluban kezdetben csak 48 embert írtak össze); ráadásul komoly jogértelmezési vita alakult ki akörül, hogy azok a polgárok, akik a zálogba vagy árendába bírtak birtokkal azok is kötelezhetőek a nemzetőrségre; továbbá kérelmezték az összeírásban szereplő állami, helyi és polgári állást betöltő személyek (a lelkészek, jegyzők, kántorok, tanítók, gyógyszerészek és orvosok) felmentését, mivel reájuk a közösségnek szüksége volt.

Csapó Lajos 1848. augusztus 9-ei jelentésében számolt be, hogy a küldöttség vezetőjeként sikerült megnyugtatnia a berettyóújfalui nemzetőröket és elöljárókat, illetve pótlólagosan elvégezték a nemzetőri összeírásokat, kiigazították a hibákat, megmagyarázták a törvényeket, így a panaszkodók teljesen megnyugodtak. Ráadásul azt is sikerült megtudniuk, hogy a folyamodványt Szilágyi Lajos berettyóújfalui jegyző – csengerújfalusi O’sváth Pál anyai nagynénjének a férje – írta a panaszkodók nevében. A folyamadók érvét látszik alátámasztani, hogy a folyamodással majdnem egyidőben (1848. július 19-én) terjesztette be a vármegye bizottságának Csapó Lajos főszolgabíró a Sárréti járásbéli nemzetőri összeírásokat, amelyben a nemzetőröket századokba osztották be. Az előterjesztés alapján Bakonszeg, Berettyóújfalu, Berettyószentmárton és Szentpéterszeg nemzetőrei alkottak egy századot. Mindezt a létszámmal magyarázták, ami a következőképpen oszlott meg a települések között: Bakonszegen 61, Berettyóújfaluban 49, Berettyószentmártonban 17, Szentpéterszegen pedig 131 főt írtak össze.

Borsos József Nemzetőr című festménye

Sorshúzás útján is soroztak be nemzetőröket a századokba. Berettyóújfaluban név szerint Lőrinczy Imre főszolgabírói írnokot, Bernáth Károly kántort, Mészáros Lajos asztalost, Róth Gáspár és Lonovics Miklós orvosokat, Bátori Bálint gazdálkodót, K. Nagy Bálint kerékgyártót, Miskolczy Károly országgyűlési képviselőt, Csiffy Sándor és Fényes István földbirtokosokat, Csuha János, Cs. Szabó István, Csőreg Mihály, Bondár Mihály, Ökrös Sándor, Jakab István és Báthori Bálint földműveseket. Sorshúzás útján választtattak ki ugyanakkor Berettyószentmártonban Tóth Sándor, Szilágyi László, Dancsházi András, Dancsházi Gábor, Dancsházi László, Szilágyi Sándor birtokosok, de Dancsházi László felmentését kérte, mivel több mint 50 éves volt az összeíráskor, így meghaladta a törvény általi felső korhatárt. Egy másik korabeli névsor arról tanúskodik, hogy Kovács József tanító, Szilágyi Lajos jegyző, Vass Jenő apósa Kalivoda János gyógyszerész, Bátori Mihály, Csóka István, Füredi Mihály református lelkész, Pap Albert ispán, Kis Imre csendbiztos, Csiffy Sándor földbirtokos, Tardy Elek földbirtokos, Molnár Antal, Varga András, Végh Zsigmond polgárokat nemzetőrökké feleskették. Érdemes egy röpke pillantást vetni a rokoni összefonódásokra; tudniillik Csiffy Sándor és – Tardy Sándor apja, Tardy György nagyapja – Tardy Elek sógorok voltak; míg Vass Jenő (1842–1883) apósának Kalivoda (Sárréthy) János gyógyszerész Füredi Mihály református lelkészt mondhatta apósának, sőt a lelkipásztor első felesége Füredi Mihályné Kovács Zsuzsanna, az 1848–49-es szabadságharcban „Kossuth-huszárként” harcoló csengerújfalusi O’sváth Pál (1831–1908) édesanyjának, idősebb O’sváth Pálné Kovács Klárának nővére volt. Nem mellesleg, a szerepi születésű Bernáth Károly (1809–1872) kántor, énekvezér Dr. Barcsay Károly (1894–1970) ügyvéd, Bihar vármegyei főispán és Barcsay László (1897–1979) berettyóújfalui járásbíró anyai dédnagyapja volt.

Szendrei Ákos történész Az 1848–49-es berettyóújfalui és berettyószentmártoni nemzetőrösszeírások társadalomtörténeti vonatkozásai című tanulmányában részletesen vizsgálta a Sárréti járásban végzett nemzetőri összeírások alapján a helyi nemzetőrség felállítását. A tanulmány többek között rávilágít az összeírt nemzetőrök társadalmi, felekezeti, nemzetiségi és korosztályi összetételére: Berettyóújfalu és Berettyószentmárton összlakossága 6256 fő volt, ebből 228 fő neve szerepelt az összesített nemzetőrlistán (vagyis a nemzetőrállítás aránya 3,65%-os volt). A településen felállított nemzetőrségen belül a legszélesebb korosztályt a 31-40 (39%), illetve a 26-30 (23%) éveik közöttiek adták. A nemzetőrök társadalmi összetételének egyik fontos kérdése a nemesség arányának a tisztázása. A nemzetőrösszeírásokon szép számmal bukkanhatunk nemesekre, elég csak a családnevekre figyelnünk. A felsorolásban megtalálhatjuk a berettyóújfalui Fényes, Tardy, Csiffy, Lonovics, Karácson, Czirják, Török, O’sváth, Varga, Veress; valamint a berettyószentmártoni Dancsházi, Szilágyi, Tőrös, Ujhelyi, Vitális, Ritók családok tagjait.

1848. április 26-án mezőtelegdi Miskolczy Károly (1796–1867), a sárréti járás főszolgabírója nyomtatott körlevélben adta hírül az áprilisi törvények születését, s kérte polgártársait a közrend további fenntartására. Már a megszólítás is a jogi-társadalmi változásokat tükrözte, Miskolczy Sárréti polgártásaimként szólította meg a járás népességét. Az 1848-as eseményeket a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjének jegyében „a magyar nemzet szabadságának arany korszakának” nevezte. A nevezetes dokumentum megtekinthető a Bihari Múzeum állandó kiállításában.

Miskolczy Károly körlevele
(A Bihari Múzeum gyűjteménye)

Az első népképviseleti országgyűlésre a berettyóújfalui kerületben, mivel a helybéli földbirtokos Miskolczy Károly a bárándi kerületben indult és győzött, ezért 1848. június 25-én Szivák Miklós (1783–1866) berekböszörményi jobbágytelken ülő nemest választották meg országgyűlési képviselőnek Csanády Istvánnal szemben. Az Alföldi Hírlap a győztesről – akit „közönséges lakos”-ként említett – ironikusan megjegyezte: „Eddigi érdeme az: hogy a bereg-böszörményi úrbéri békétlenségek vezére és szószólója volt”. Szivák ugyanis, az 1840-es években a berekböszörményi birtokos gróf Csákyak és a helyi lakosok közötti elkülönítési perben, mint a jobbágyok érdekeit felkaroló szószóló vett részt. A parasztképviselőnek titulált Szivák már megjelenésével is elárulta származását: „őszbe borult fürtjei, amúgy régi magyarosan görbe fésűvel hátrasimítva s összetartva, s a köznépnél szokásos egyszerű sötétkék falusi kurta felöltője s csizmába húzott nadrága különösen kontrastírozott a többi képviselő európai civilizáltabb öltözködési módjával”. 1849. április 21-én betegsége miatt lemondott a mandátumáról, távozása után a kerület választói bessenyői és örvendi Beöthy Ödönt választották képviselőjükké.

Sok mindenről volna érdemes beszélni, mi most azonban Bona Gábor hadtörténész munkáit segítségül hívva, három elfeledett 1848–49-es berettyóújfalui honvédtisztről emlékezzünk meg.

Félegyházy József (1809–1849) Félegyházi Sámuel és Bihari Júlia református vallású szülők fiaként született Berettyóújfaluban 1809. április 29-én. Gimnáziumot végzett, 1827–1847 között tizedes volt a 6. huszár- és a 4. dzsidásezredben. 1848 nyarán önkéntes lett a 2. Hannover huszárezredben. 1849. június 19 (május 16.) hadnaggyá léptették elő alakulatánál a III. hadtestnél. Június 21-én hősi halált halt a peredi ütközetben. A március 5-i szolnoki csatában tanúsított bátorságáért július 26-án a katonai érdemjel 3. osztályával tüntetik ki (a hadügyminisztérium nem értesült elestéről).

Gulyás Ferenc (1818–1859) Gulyás István és Nyúzó Rebeka református vallású szülők fiaként látta meg a napvilágot Berettyóújfaluban 1818. május 25-én. 1838-ban közvitézként szolgált, majd 1841-ben tizedes lett a 6. Württemberg huszárezredben. 1848. október 19-én őrmesterként lépett be ezredénél. 1849. július 17-én hadnagy, augusztus 25-én pedig főhadnagy lett alakulatánál a II. hadtestben, a komáromi várőrségnél, ahol a vár feladásáig teljesített szolgálatot. 1854-től haláláig Hajdúbagoson volt jegyző, ahol 1857. december 27-én megnősült, feleségül vette Domokos Teréziát. Élete tragikus véget ért, amikor 1859. január 19-én öngyilkos lett, agyonlőtte magát. Érdekességképpen említjük meg, hogy Gulyás Ferenc Gulyás Bálint (1857–1941) berettyóújfalui elemi iskolai tanítónak nagybátyja, Magyar András (1885–1969) szűrszabó mesternek meg nagy-nagybátyja volt.

Papp Demeter (Döme) Berettyóújfaluban született, Papp János görögkeleti földmíves fiaként 1824 körül. Szabó mesterséget tanult, 1843-ban közvitéz, 1848. május 17-én pedig tizedes lett a 37. Máriássy gyalogezred 3. zászlóaljánál Nagyváradon. 1848 nyarán a szerb felkelők ellen vezényelték. Októberben alakulatával csatlakozott a honvédsereghez. A bánsági, 1849. február elejétől az erdélyi seregben küzdött zászlóaljával, ahol február 16-án hadnaggyá, március 21-én főhadnaggyá léptették elő. Májusban kérésére, szülei halála miatt elbocsájtották. Június 14-én ismét főhadnagy lett a kecskeméti újonctelepen, végül július 1-én századossá neveztetett ki a 129. honvédzászlóaljban a Közép-Tiszai hadseregnél. Borosjenőn tette le a fegyvert 1849. augusztus 20-án. Egy héttel később, 1849. augusztus 27-én besorozták a 4. gyalogezredhez, 1854. május 31-én szerelt le a seregtől. Későbbi életéről kevés információval bírunk, csak azt tudjuk, hogy 1867-ben esküdt volt Ómoravicán, 1890-ben a Temes megyei Honvédegylet tagjaként tartották számon. Feltehetően Papp Demeter testvére volt Papp Tamás görögkeleti gazda, akit 1848-ban 2-dik alhadnagyi rangban írtak össze a nemzetőrlistán; később pedig 1853-tól berettyóújfalui főbíró, majd 1867-től tiszteletbeli szolgabíró volt.

O'sváth Pál portréja
(A Bihari Múzeum gyűjteménye)

A Berettyóújfalu és Berettyószentmárton 19. századi társadalomtörténeti kérdései című tanulmánykötetben közreadott nemzetőr-összeírásokat tanácsos összevetni azzal az 1848–49-es honvédnévsorral, amit O’sváth Pál A Bihar vármegye Sárréti járása leírása című könyvében publikált. O’sváth tudomása szerint (!) Berettyóújfaluból Lőrinczi Imre, Varga Ferenc, Mezei Pál, Lisztes Dávid, Gulyás Mihály, Szathmári Mihály, Vég Károly, Győri Dániel, Tóth Mihály, Horváth István, Tikász Mihály, Gulyás Ferenc, Csontos Ferenc, György István, György Sándor, Cs. Karácson András, Varga János, Pikó Mihály, Dombrádi István, Török János, Baka Ferenc, B. Aranyi Sándor, Fodor Pál, Demeter Mihály, Pap Sándor, Csontos Mihály, Balog Ferenc, Fejér Antal, K. Balog János, Szabó József, S. Balog Péter, Karácson D. Ferenc, Jakab Mihály, Erdős Bálint, Fábián Mihály, T. Veres Bálint, Mészáros Mihály, Hermeczi István és Szathmári Mátyás; Berettyószentmártonból pedig Kis Ferenc, Ritók János, Törzsök Antal, Csóra Miklós, Szász János, Szilágyi János, K. Nagy József, Smesni Pál, Jakab János, Sándor Imre, Kocsis vagy Bódi János, Dienes Lajos és a Gázsi-féle szabadcsapatban a betyárságáról ismert Törzsök László voltak honvédek a szabadságharcban. Akadtak közöttük olyanok, akik sohasem tértek vissza szülőföldjükre, csatában estek el vagy odavesztek örökre: Lőrinczi Lajos, Lőrinczi Károly, Bokor András, T. Szabó Bálint, Újhelyi Gábor, Veres István, Csontos István, Veres Sándor, Olasz Tóth Sándor, T. Kovács János, Vég András, S. Aranyi János berettyóújfalui; Szabó János, Szilágyi Mihály és Balog Mihály berettyószentmártoni honvédek.

Mezei Milán

Felhasznált irodalom:

Az 1848–1849-es első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. Bp., 2002.

Források O’sváth Pál sárréti csendbiztos életéhez. Válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Seres István. Berettyóújfalu, 2010. (Források és adatok Bihar történetéhez 1.) 

Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848–49-ben. Szöveget gondozta, szerkesztette Ruszoly József. Debrecen 2000. (Hajdú Bihar Megyei Levéltár közleményei 24.)

O’sváth Pál: A Bihar vármegye Sárréti járása leírása. Kiadásra előkészítette, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Seres István. Bp., 2009. 

Szendrei Ákos: Az 1848–49-es berettyóújfalui és berettyószentmártoni nemzetőrösszeírások társadalomtörténeti vonatkozásai. In: Berettyóújfalu és Berettyószentmárton 19. századi társadalomtörténeti kérdései. Tanulmányok és források. Szerk. Török Péter. Berettyóújfalu, 2024. (Fejezetek Berettyóújfalu történetéből 3.)